4.oldal
Szépirodalmi Folyóirat
"Szépszó és Értelem"
"...az igazat mondd, ne csak a valódit" JA
Következő oldal >>>
2010. július 20.
IX. évfolyam 7. szám.
Könyvajánló
Hiába ömlik, hõsök, véretek,
Ha a koronát el nem töritek,
Fejét a szörny ismét fölemeli,
S akkor megint elõl kell kezdeni.
Hiába lenne ennyi áldozat? –
Akasszátok föl a királyokat!


A hazát nem lehet jobban szeretni,
a hazát csak szeretni lehet.
Hazudik, aki azzal ámít: van
jobb- vagy baloldali hazaszeretet.

A hazaszeretet olyan, mint az álom,
megfoghatatlan, néha tétova,
hitek szerint nem porciózható ki,
és nem méricskéli, csak az ostoba.

Velünk nyugszik a hűvös, nyári éjben,
szőke füvek közt táncol hajnalig,
ő kelti fel a színeket a Nappal,
s holdezüsttel hinti vágyaink.

A hazát nem kell jobban szeretni
másnál, egyszerűen csak szeretni kell.
Ne higgyetek a pózoló hazafiságnak,
mert cifra, az gúny. Szót nem érdemel.

A hazát nem kell jobban szeretni
annál, mint mindannyian szeretjük magunk.
Amit magunkért teszünk, azt érte tesszük,
mert a haza mi mindannyian vagyunk!

2010. február 9.


Millei Ilona
Hazaszeretet
Mit ér a legszentebb erény, ha
bűnnek láthatja bárki azt?

Ki sziklával rombol - mit ér, ha
belőle vizet is fakaszt?

Ki szabja meg a lét határát
s halált erénnyé ki avat?

Ki számol el a világgal,
hogy adós sehol nem marad?

Ki? Mit? Miért? Mi végre? Meddig?
A kérdések mentsége véd,

hogy ki ne egyezzen az ember
saját magával semmiképp.


Baranyi Ferenc
Ki számol el
Csak a jelek közepébe
suhint a szó,
hullámain
lebeg a csend.
Az árnyék hírtelen megszakad,
s már nincs hova rejteni a sugarakat.

Szent álomba lendül
az árva húr,
s az ítéletben bezárul
a lét szeme.
Minden oly hírtelen enyész,
a szépséget öleli a penész.

Oly hírtelen szakad meg a folytatás,
vár a sötét.
Rideg kőlapra fagy a hang,
a szél.
Kék toronyba szökik a vihar,
csillagok aranyába feketét kavar.

Homályba foltosodnak a falak,
csak a hiány, a semmi maradandó.
Csontos Márta
IN MEDIAS RES
elindítottak és mi mentünk
a repülők zúgtak felettünk
preciziós bombákat dobtak
amerre jártunk csak halottak

békét hoztunk büntetni jöttünk
ami megmozdult arra lőttünk
asszony gyerek a gyermek apja
mindegyik terrorista fattya

hősök voltunk minden bizonnyal
szívünk megtelt halálsikollyal
úgy aludtunk el minden este
egymás véres kezét keresve

Bittner János
HUSZONEGYEDIK SZÁZADI BÉKEÉVEK
Fetykó Judit
A szivaros
Hallgatva, vagy
üvöltve tűrni, mi fáj
– mindegy ma már.
Kegyetlen játék a Sors,
s mi, benne, mint bábuk,
lélektelen testtel mégis
a megváltást várjuk.
Koldus-éhségünk
nincstelen ruhában jár,
s az idő, a csend
börtönébe zár.


Arany Tóth Katalin
HALLGATVA
Százezer illatos ének
gőzei zsongnak a kőben,
pille-porok kavarognak
körben a langy levegőben.

Kába lila heverészik,
csillog a prizma-szivárvány:
sárga sugár fut a kékben,
barnában úszik a márvány.

Nagy puha fák dúdolásznak,
fű haja játszik a széllel,
fordul a Földdel a Hold is,
zümmög az űrben az éter.
Komjáti Viktória
Alkonyi tánc
Click here to add text.
Most, hogy róla így eldöntetett,
hónapjai vannak hátra,
mint kábítószer-élvező, szégyelli
a napokba mértéktelenül
fecskendezett ajzószert.
Nincs is mit tennie,
minden másodperc következményért kiált,
valami megfelelésért. Él, visszaszámol, ír, újra ír.
Minden emlék mindenható, a leghatalmasabb
bőség zavarában mégsem torpan meg,
a szó már oly sűrű, mint a végét érő csillag anyaga…
S ha nem? Félre a gördülékeny apokalipszissel.
Ha az ajánlat így szólna:
„Megkapod a rövidített időt,
a sötétzárka-teret, ütemes fájdalmak szünetjeleit,
a tölcsérszűkülést, a hal gyomrát,
hogy ott kiáltozz, és szaporodjanak és sokasodjanak
a te villanó metaforáid, és lepjék el a földet
a te titokkal túlzsúfolt szókapcsolataid,
és élj te tovább minden elvarratlan jelentésszálban,
és élj te tovább minden végtelenül táguló szövegtérben
vagy inkább parányira gyömöszölt ősmagjában” –
akkor ő nem, nem fogadná el.
Nema kínba ékelt keresgélést,
a tenyérnyi, magas falú,
forró vizű medencében kapálózva
a tengeri hajózás üdítő hasonlatait.
Szavai csillogóak, áttetszőek, csak önmaguk,
vagyis a többiekéi. Közhelyek.
Ő pedig
gőggel kitér.
Bárdos László
Oblomov esélyei   II.
Óh, Szapphóm, én leszboszi nőm, boszorkám,
Bort miért kinálsz, ha nem oltja vágyam,
Mért a tűz, miért görögök ölelnek –
Mért nem enyém vagy?

Míg napestig Kerkülaszok hevítnek,
S lányok ajka hűti le forró éjed,
Testem ég, kínok közepette lángol –
Jaj, nem enyém vagy.

Láz gyötör, s a képzeletem tövissel
Vési vágtató alakod husomba,
S lelkem vérzik el, ahogy egyre várom:
Lenne valóság.

Engem ülnél meg, remegő inakkal,
Túros hátú ló, habos orrú kanca;
S nékem suttognád, amit annyi másnak:
Óh, Adoníszom!

Lenne felhő, hajkoronád a paplan,
Nap s a Hold: csillag-szemeid a fények;
Hagyjad ott hát vad görögid, s a múltat
Mosd le magadról.

Eltünik Leszbosz szodoma-világa,
S már hiába csábit Agallisz bája;
Férfiút ölelsz te, örökre engem; –
Végre, enyém vagy.


Jeney András
Óh, Szapphóm!
Valahonnan Lengyelből jöttek, még az első háború idején. A menekültek — ahogy a faluban nevezték őket. Az anya, és az idősebbik lány soha nem tudott teljesen megtanulni magyarul, tán nem is akartak, megelégedtek a beszéd olyan szintjével, ami a hétköznapi eligazodáshoz elég volt.
Hozzájárulhatott ehhez a háború utáni állapot, ami a csehek megjelenésével járt, a faluba csendőrséget telepítettek, a parancsnok meg a vezető tisztek hozták magukkal a családot, később a többiek is, akik eleinte csak a laktanyában éltek. A nagyobb parasztházakba, ahol több rendbeli lakrészek voltak egy fedél alatt, beköltözették először a tiszteket családostól. A paraszt morgott, de nem volt más választása, meg aztán ez a változás hamarosan másféle változást is hozott; az eladdig az egész udvaron kóborló baromfinép le lett kerítve, és ahol a család meg a gyerekek jöttek-mentek napközbe, ott megjelent a virág, a gondozottabb udvar. Volt ez már ez előtt is, de az udvarok többségében ekkor következett be ez az akkor nyers és erőteljes változás, a lakosok előnyére, bár ezt voltak, akik sokáig nem érezték-értették meg.

                                                             Tovább>>>

Tartalom
1.oldal
2.oldal
3.oldal
5.oldal
6.oldal
Muzsika, Kattints, a kép nagyítható.
Ámos Imre
festőművész
Szerkesztő, próza: Kaskötő István
Szerkesztő, versek: Kamarás Klára

Szivemen fekszel már
Te boldogtalan nép!
Harcosokkal festett,
Széttört drága cserép.

Futottam előled,
Sorsomat kerültem:
Nem tudtam, hogy te vagy
Az égbolt fölöttem.

Nem tudtam, hogy te vagy,
Ki véremben neszez,
Kék álmaim fölött
Inog és repedez.

Mondani akartam
Toborzó éneket,
Közös harcra hívni
Egy egész nemzetet.

De íme, kinyíló
Számból csak sár csurog,
Torkom fojtogatja
Láthatatlan hurok.

Ének helyett hörgök,
Mint csukló, üldözött,
Halálig hajszolt vad
A buckás nád között.

S a szívemen sebek,
Egy boldogtalan nép,
Harcosokkal festett
Széttört drága cserép.


Habán Mihály
Magyar ég alatt, 1941